Hazatérés
„A templomból a dűlő, a présház felé vitt az útja. Az emelkedő feléhez közeledve megpillantotta a takaros présház fehérre mázolt épületét, előtte a nagy szőlőlugast lassan sárgába forduló, duzzadó, itt-ott még éretlen fürtjeivel. Az ittenivel össze sem hasonlítható, ízvilágában jellegtelen, legfeljebb csak megjelenésében gazdag kaliforniai szőlő jutott az eszébe, amellyel időnként elárasztották Long Island nagyáruházainak zöldséges pultjait, kiskereskedéseit, és amit mindig kihagyott az étrendjéből. Aztán, mintha minden egyes lépéssel levált volna róla valami abból a másik, korábbi életéből, és valami megmagyarázhatatlan jó érzés töltötte el. Alig várta, hogy felérjen. Bár még csak délelőtt volt, már ott fitogtatta erejét a Nap.”
Hazátlanul - Hetedhéthatár Kiadó, 2019
Megfakult kép
Most éppen eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha üvegszeme lenne? Mondjuk kék. De nem valami kifejezéstelen, ronda, SZTK-ra kapható vizenyős kék, hanem olyan markáns, férfiasan acélkék, amitől a nők popója szinte azonnal beszippantja a kombinét. Reggel kiülne a bejárati ajtó elé, kavargatná a kávéját, tetején ott feszülne fehéren a hab, ő pedig meredten nézné, tudomást sem véve a világról, kutatná a szerkezetét és egyszer csak, ...
Üzenet a hegyről
Egy kamera pásztázott lassan, közelített imbolyogva a ravatalozóra, mintha csak az operatőr bekapcsolva felejtette volna a sebtében hóna alá kapott készüléket. Jobbra-balra dülöngélt a fehér murvával borított gyalogút, vele együtt szédelegtek, remegtek a megkésett forróságban és jöttek egyre közelebb az itt-ott már kiégett, smaragdzöld tuják, majd végezetül mindent kiszorítva a képből a fehérre mázolt, puritán módon kialakított ravatalozó.
Gábor meg akarta örökíteni Marci temetését. Érezte, hogy lesz itt még valami „durranás”, mert Marcinak megvolt az a képessége, hogy még a leglehetetlenebb helyzetekben is tudott valami meglepetéssel szolgálni annak az egy-két embernek, akiket élete utolsó éveiben még el tudott viselni maga mellett. Ez utóbbi megállapítás persze fordítva is megállta a helyét. Az igazi, utolsó nagy dobásához azonban, már talán csak fél óra volt hátra, vagy az a mindössze háromszázötven, négyszáz méter, ami a ravatalozó és végső nyughelye közt volt.
Eddig előhívatlan képek
Minden perc számít
- Fekete - fehér felvétel -
Február volt. A szél gorombán vágott az arcába, valahogy úgy, ahogy azt az emberektől már megszokta, az ónos eső pedig folyamatosan kopogott a kabátján annak a nyomorultnak, aki kialvatlanul, fáradtságtól vöröslő szemekkel, előredőlve, a széllel szembe hatalmas léptekkel haladt a vasútállomás felé, ahol már várták, és ahogy mondani szokta - és így is gondolta -, minden perc számít. Hangosan zihált, szinte kapkodva szedte a hideg levegőt. Léptek és páracsíkok váltogatták egymást, meredtek ki a képben fehéren - feketén. Mellette egy hajdani gyár kopár, grefitikkel borított falmaradványai magasodtak, valamivel odébb fekete esernyők nyíltak és csukódtak, mígnem egy neki kedves, fehér arcocska bukkant fel egy még feketébb, örökké gombolatlan kabátka felett.
Aztán ez az út is elfogyott, felette magát. Kiürült és fekete - fehérbe meredt a kép, üressé, kifosztottá vált a világ.
Azok a bizonyos nehéz idők - Szálkás keresztek, 2013 Hungarovox Kiadó
Azoknak, akik rendszeres újságolvasók, bizonyára feltűnt már, hogy nem múlik el nap, hogy ne derülni ki valakiről az ügynökmúltja. Lassan már sikk lesz a sárdobálás, az ún. időzített lejáratás, vájkálás mások múltjában. Na, nem mintha a bűnösöket pártolni, vagy bújtatni kellene! De biztos, hogy az igazi bűnösökről beszélünk? Mert a valódi bűnösök, az egykori vallatók, vérbírák, akik több száz ártatlant kínoztak, küldtek a halálba, ma is jólétben, háborítatlan élnek közöttünk. Jó lenne, ha egyszer minden érintett megtenné a maga vallomását, és akkor végérvényesen lezárhatnánk a múltat.
Séta a Montmartre-on (Szálkás keresztek, 2013 Hungarovox Kiadó)
Távol állnék az igazságtól, ha azt mondanám, hogy pusztán a nyárelővel érkező meleg volt az, ami a Montmartre-ra, vagy, ahogy a franciák nevezek „Place du Tertre”, az-az a dombra csábított. Valójában az emlékeimet keresni jöttem fel a Sacrecoeur mögötti kis utcácskákba, ahol, mintha még a századelőn megállt volna az idő.
Isten markában - Szálkás keresztek, 2013 Hungarovox Kiadó
„És semmi tisztátalan dolog nem kerülhet be a királyságába.”
Nefi 27:19–20
- Atyám, elolvasta a kötetemet? – kérdezte Szebeni nem kis kíváncsisággal, és némi szorongással a hangjában, de Bence atya szikrázó pillantásait látva már meg is bánta a kérdést és zavarában a sekrestye falán függő faragott feszület felé fordult, mintha attól várt volna valamiféle segítséget, vagy megváltást.
- Fiam, az a könyv skandalum! – dörrent az öreg pap szónoklatokhoz szokott erős hangja. Merő erotika, pornográfia az egész. Szinte már ragadnak a lapok! Gyalázat! És mindez a mi gyülekezetünk egyik tagjának a tollából! Ahelyett, hogy Istenes verseket írnál és az úr dicséretét zengenéd! Farkas került a bárányok közé! Míg én az örök érvényű isteni igazság kinyilvánításán fáradozom, te az emberek lelkét mérgezed, és lábbal taposod az evangélium tanítását! A paráznaság bűnében leledzel, és a sátánnal cimborálsz! Súlyos penitenciára számíthatsz!
